A világ és ami benne van :)

Myworldtour

Myworldtour

A történelem híres eseményei: Hindenburg katasztrófa

2016. május 21. - Tamás Gergely

Az LZ 129 Hindenburg egy német Zeppelin-léghajó. Testvérhajójával, a Graf Zeppelin II-vel a legnagyobb, ember alkotta szerkezet volt, amely a levegőbe emelkedett. Interkontinentális, a Harmadik Birodalom és az Amerikai Egyesült Államok közötti utakra tervezték. Nevét Paul von Hindenburg német tábornok, köztársasági elnök után kapta. A náci Németország előszeretettel használta propagandacélokra, a német technikai fejlettség és erő bemutatására.

Első repülésére 1936. március 4-én indult Friedrichshafenből. Alig több mint egy év múlva, 1937. május 6-án leszállás közben, máig tisztázatlan körülmények között kigyulladt és teljesen megsemmisült az amerikai Lakehurstben. A katasztrófa, amelyben 35-en haltak meg, véget vetett a nagyméretű léghajók korának.

A Hindenburg óta eltelt több mint 70 éve nem szállt levegőbe léghajó, átadva a teret a repülőgépeknek, és ezzel a repülőgépek váltak a légtér és a légi közlekedés uraivá. Mára újra előtérbe kerültek a léghajók, reklám és marketing célokra alkalmazzák őket, a legújabb technikai vívmányokkal felszerelve (pl. gps), de katonai és mentési célokra is fejlesztenek léghajókat. A luxusturizmusban is megjelenhetnek. (forrás: Wikipedia)

A bejegyzés trackback címe:

https://myworldtour.blog.hu/api/trackback/id/tr248736706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása